pedagógus asszisztens
Mihalik Mónika vagyok, férjemmel és három gyermekemmel Gyömrőn élek.
Korábban a Malév alkalmazásában a Ferihegyi repülőtéren utasforgalmi területen dolgoztam, ezt követően főállású anyaként gyermekeimet neveltem.
Azóta, hogy „Rákóczis” lettem egy régi állmom teljesült, mivel fiatalon pedagógus szerettem volna lenni. Az életem másfelé terelődött, de most hálás vagyok azért, hogy
gyermekek között végezhetem mindennapi munkámat. Egyúttal igazán különleges élmény a számomra, hogy abban az iskolában dolgozhatok, ahol egykor diák voltam.
Célom, hogy az itt tanuló gyermekek, megtalálják a helyüket iskolában, jól érezzék magukat és egymás között is jó kapcsolatokat alakítsanak ki.
pedagógiai asszisztens
Bemutatkozás feltöltése folyamatban…
szociális segítő
A Debreceni Egyetemen 2002-ben szociálpedagógus, majd 2005-ben szociálpolitikus diplomát szereztem, a szociális szféra több területén dolgoztam, de mindig fontosnak tartottam, hogy érdeklődési körömnek megfelelően egyéb téren is képezzem magam, úgy gondolom, ezek a tapasztalatok kiegészítik egymást. 2011-ben jógaoktatói, 2017-ben magazin újságírói végzettséget szereztem; jógaoktatóként öt éven át dolgoztam Budapesten, az újságírás, írás pedig folyamatosan jelen van az életemben; életmódkönyveket, női magazinokban neveléssel, családdal, életmóddal, egészséggel, psziché témákkal foglalkozó cikkeket írtam, írok.
Egerben születtem, de szüleim munkája miatt többször költöztünk, így végül Gyöngyös, Cegléd, Karcag, Nagykanizsa, Szolnok, Debrecen után Budapesten telepedtem le és itt töltöttem életem eddigi leghosszabb szakaszát. 2018-ban költöztem családommal Gyömrőre, nagyon szeretek itt élni. Hobbim az irodalom, utazás, zene, filmek, írás, képzőművészet.
Az iskolában iskolai szociális segítőként tevékenykedem. Munkám során prevenciós foglalkozásokat tartok, egyéni esetkezelést, segítő beszélgetést vállalok. Heti rendszerességgel tartott fogadóóráimon, illetve elérhetőségeimen keresztül egyénileg egyeztetett időpontokban várok mindenkit – diákot és szülőt is – akinek az alábbi problémakörökben igyekszem segíteni:
Bármilyen egyéb probléma esetén is szívesen állok rendelkezésre.
iskolapszichológus
Bemutatkozás feltöltése folyamatban…
iskolatitkár
Bemutatkozás feltöltése folyamatban…
Rendszergazda
Bemutatkozás feltöltése folyamatban…